A Sprinter
Kissrác koromban mindig mozgásban voltam. Nyarakat fociztunk és bringáztunk végig a nagyszülőknél. Ekkor még a játéké és a nevetésé volt a főszerep. Ha szomjasok voltunk ittunk egy kis vizet a kék nyomós kútból úgy, hogy térdhajlattal betámasztottuk és aláhajoltunk a lezúduló víztömegnek. Ha éhesek voltunk…azt hiszem azzal nem is foglalkoztunk. Nem voltak edzéstervek, izotóniás italok, aminosavak. Még akkor sem amikor elkezdtem versenyszerűen atletizálni a diósgyőri sport klubnál. Eljártam Janóbához edzésre majd szépen megcsináltam a házimat a sulira. Kaptam egy használt szöges cipő,t amivel csak úgy repeszteni lehetett a pályán. Imádtam a gyorsaságot és a rövid távokat, ahol a maximumot hoztam ki magamból. A városi versenyeken nem volt ellenfelem, rendszerint 60 méter síkfutásban és gátfutásban, valamint távolugrásban indultam. Nem is jött szóba sosem a közép vagy hosszú táv az edzőmnél. A legjobb eredményem ebben az időszakban egy országos 7. hely volt 60m síkfutásban.
Általános iskola után viszont nagyszünet következett egészen az egyetemi éveim végéig. Ezután indult el nálam egy önismereti, önfejlesztési program. Fizikális, egészségi és mentális területen egyaránt.Próbálgattam sportokat, étrendeket és gyűjtöttem a tapasztalatokat.
Emlékszem az első egy órás futásomra, ami óriási lépést jelentett tudatalatti elmémben. Amikor felismered azt, hogy képes vagy ennyi időt egyhuzamban lefutni. Ez sprinterként nagyon furcsa érzés volt akkor. Manapság egy óránál rövidebb időre nem is húzok futócipőt, el sem indulok edzeni.
Út az Ultráig
Persze 7 másodpercből, ami egy 60 méter lefutásához kellett nem egyik napról a másikra lesz 9 órán át tartó futás-kúszás-mászás. Olyan ez mint a gyönyörű természet bármelyik fája. Fokozatosan fejlődő, növekvő, erősödő. Kezdetben még egy-egy gyenge fuvallattól is meghajlik derékban. Később ahogy erősödik a törzse és gyökere úgy áll ellen bármilyen viharnak. Ehhez azonban hosszú hosszú évekre van szükség.
Évek alatt jutottam én is el a 60 métertől a félmaratonig. A félmaratontól a maratonig. Egy sprint távú Spartan Race-től az Ultra távig. Közben fokozatosan csökkentek a futásaim aszfalton és növekedtek a megtett kilométerek terepen. Ma ott tartok, hogy csapatversenyeket leszámítva nem érintek mást csak az anyaföldet.
Meddig lehet elmenni? Meddig akarok elmenni? Ezek a kérdések igazából nem foglalkoztatnak. A sport és a futás nálam a létezést, az életet jelenteni. Meg is fordíthatnám, hogy sport nélkül nem is tudnék élni. Gyakran szoktam mondogatni, hogy
„Nem azért hagyunk fel a futással mert megöregszünk. Azért öregszünk meg mert abbahagyjuk a futást”
Minden kihívás egy élményt, egy tapasztalatot, új barátságokat jelent számomra. Az eseményre való leutazás, a szervezők és az önkéntesek arcai, a sürgés forgás, izgulás, küzdés önmagunkkal az elemekkel. Ezek mind olyan dolgok amit át kell élni, át kell érezni.
Rengeteg tervem és elképzelésem van a jövőt illetően, de ahogy már megtapasztaltam az életben mindig fel kell készülni az ellenkezőjére is. Meg kell tanulnunk reagálni a változásokra és készen állni valami újra. A következő főpróbám októberben lesz a Keszthelyi-hegységben. Első terep 100-asom, amivel újra egy szintet lépek feljebb. Eddig az Ultrázásról beszéltünk, ami a fogalommeghatározást tekintve minden 42194 méternél hosszabb távot jelenti. Én mégis úgy gondolom, hogy az Ultra igazán 100 km után kezdődik.
Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/
Olvastad már?
Megjelent a legújabb kiskönyvem!
Hasznos gondolatokkal és útmutatással egy minőségi élethez.
Kattints a képre és vidd el ingyen most!
Egy kis gondolat “60 métertől az Ultráig”