Szénáskör

…ami után az összeset akarod

Így éreztem magam, amikor teljesítettem a terepfutásnak egy számomra új megközelítését. Ami már létezik egy ideje, én mégis most találtam rá, kedves ismerősök segítségével. Az útvonal megálmodói valami igazán rendkívüli dolgot alkottak meg. Egyszerre kihívás és sportos, szórakoztató és játékos. Egyszerre csodálatos és vadregényes, modern és barátságos. Ez a Szénáskör.

Nagy Szénás
Nagy Szénás

Az első instant köröm

Lassan már négy éve, hogy figyelmemet a terepfutásra fordítottam, mégis ez az első ilyen teljesítésem. Korábban már hallottam egy-egy fogalmat, mint „a kör” de valahogy gondolataim szárnyaltak is tovább más irányban és nem sarkalltak cselekvésre. Ebben az esetben egy közös futás mozdított meg és hogy azon a hétvégén éppen szabad voltam. Nem kellett győzködni. Elég volt csak egy szó: terepfutás!

Már kötöttem is a cipőmet és töltöttem a kulacsomat.

Szeptember 16.-án kora reggel indultunk útnak hármasban Győrből. Társaim már egyszer teljesítették a távot, így könnyű helyzetben voltam. Volt tapasztalat és helyismeret.

Oké, oké, látom kicsit lemaradtál. Hogy mi is ez a Szénás, meg kör, meg mi köze van a terepfutáshoz?

Nagyon egyszerű! Ez egy körtúra, ami végig jelölt turistautakon halad a Budai- és Pilis-hegységben. Leginkább egy teljesítménytúrához hasonlítható, ahol bárki bármikor indulhat. Két különböző hosszúságú és nehézségű táv közül választhatunk erőnk és kedvünk szerint. Mi a rövidebb 31 km-es útvonalra szavaztunk. A 75 kicsit nagy falat lett volna számunkra. Önellátó esemény, nincsenek kijelölt frissítő pontok lekváros kenyérrel vagy mogyoróval. Magunknak kell gondoskodnunk a teljesítéshez szükséges energiáról.

Látom már mondanád, hogy ebben semmi izgalom nincs, ez olyan mintha kimennék az erdőbe egyedül.

Igazad is lenne éppen ezért tették játékossá azzal, hogy QR-kódokat rejtettek el az útvonalon. Melynek leolvasásával rögzítheted az idődet az ellenőrzőpontokon. Így lehet ez a túra akár egy kirándulás, egy verseny az idővel, másokkal vagy magaddal.

Nem siettünk

Jegenye-völgyi vízesés
Jegenye-völgyi vízesés

Mi egy kellemes közös futásnak szántuk kiélvezve minden pillanatát az időnek és a tájnak.

Nem ismertem a terepet ezen a vidéken, de bármikor szívesen visszajönnék. A hivatalos adatok szerint 31,1 km a teljes távolság, amihez 895 méter szintemelkedés társul. Aki nincs hozzászokva az emelkedőkhöz annak bizony néhány helyen komolyan vissza kell majd lassítani.

Utunk során több helyen is volt vízvételi lehetőség, erről érdemes tájékozódni a Szénáskör honlapján. Itt részletes leírást kapunk az ellenőrző pontokról és túrajelzésekről. Valamint letölthetjük a kör GPS trackjét is.

Az útvonal csodás helyeken vezet végig, melyek közül kiemelném a Budai-hegység legnagyobb vízesését. Valamint a Csergezán Pál-kilátót, amely a Nagy-Kopasz csúcsán a Budai-hegység legmagasabb pontján található.

Hosszan sorolhatnám még a látnivalókat, de inkább szánnám ezt az írást érdeklődést felkeltőnek, mint egy részletes útikalauznak. Ne gondolkodj sokat! Húzd fel a túracipőd vagy sportcipőd és éld át a pillanatot, lásd meg a magyar tájakban rejlő csodát!

Célba érkezés és a megérdemelt jutalom

A célban a kör egyik alkotója Perl Gergely várt minket a kislányával és ünnepélyes keretek között átnyújtották a teljesítésért járó érmet. Jóleső érzés, hogy elismerik az erőfeszítésedet, várnak a célban és gratulálnak. Közös fotók, hosszas beszélgetés, kellemes fáradtság. Számomra ezek a pillanatok tudják még emlékezetesebbé tenni az élményt!

Szénás kör érem

És ahogy a címben utaltam ezek utána jöhet az összes! Na jó természetesen csak megfontoltan, tudatosan. A következő állomás amit kinéztem a Vérkör, amit májusban szeretnék teljesíteni. Figyeld az oldalt és ne maradj le a legfrissebb beszámolókról!

Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/

Út egy minőségi élethez

Olvastad már?

Megjelent a legújabb kiskönyvem!

Hasznos gondolatokkal és útmutatással egy minőségi élethez.

Kattints a képre és vidd el ingyen most!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük