Sport és egyensúly

Fejlődés lélektana

Ha láncra verve kinoznátok sem tudnám felidézni azt az eseményt, amikor az első félmaratonomat futottam. Pedig bármelyikünk életében óriási dolog teljesíteni az első ilyen versenyünket. Hónapokig készülünk rá, odafigyelünk a táplálkozásunkra, tippeket és tanácsokat kérünk a tapasztaltabb ismerősöktől, akár még egy komoly futócipőt is vásárolunk. Ezt az utat én is ugyanígy bejártam. Később egyre többet és többet kihozva magamból. Megtanultam odafigyelni a testem jelzéseire, tapasztalatok útján átalakítottam az étkezésemet, edzéseimet. Mára odáig jutottam, hogy egy óránál rövidebb időre nem is húzok futócipőt. Valamikor csak gondolok egyet és edzésképpen lefutok egy félmaratont. Vagy ha kicsit több időm van, akkor órákat képes vagyok futással tölteni az erdőben. Hova vezethet mindez?

Vadlán Ultra Cél. Sport és egyensúly.

Érdekes és izgalmas téma a fejlődés lélektana, az ember teljesítőképessége, az egyre nagyobb kihívások keresése, a határaink feszegetése. Egy korábbi beszámolómban már írtam róla, hogyan jutottam el az atlétika pályáról sprinterként a hosszú távokig. Katt ide a részletekért: „60 métertől az Ultráig

Erő – egészség

Mégis miért csináljuk? Meddig vagyunk képesek elmenni? Hol a határ? Mikor mondjuk azt, hogy elég volt? Mit akarunk még bizonyítani? Hol lesz a vége? Meddig kínozzuk még magunkat és a szervezetünket?
Biztos vagyok benne, ti is sokszor megkapjátok ezeket a kérdéseket a barátoktól, ismerősöktől, szülőktől, kollégáktól. Az is lehet, hogy saját magatoknak teszitek fel. A sporttal és itt nem csak a futásra gondolok, csak nyerhetünk. Erősebbek, egészségesebbek, kitartóbbak, céltudatosabbak leszünk. Szóval csináld! Bármit ami feltölt, amitől jobban érzed magad.

A hét törvény

Számomra a terepfutás olyan, mint egy gyermeknek édesanyja ölelése. A természet és a futás számtalan dologra megtanított és számtalan dologra felhívta a figyelmemet. Olyan alapvető dolgokra, melyek mindennél fontosabbak az ember életében. A soron következő gondolatok akár tízparancsolatként (ami itt történetesen hét) is szolgálhatnának az elveszett lelkek számára. Ezekre az alap törvényekre építettem fel váramat, életemet, személyiségemet, lelkemet.


„A sport minden ember számára olyan alapvető szükséglet kellene hogy legyen, mint a levegővétel”


„A természet, hegyek, völgyek, erdők a részünket alkotják, minél közelebb kerülünk hozzá, annál jobban válunk teljesen egésszé”


„Bármilyen teljesítményre képesek vagyunk, ha elhisszük hogy meg tudjuk csinálni”

„Csak az elme szabhat határt a képességeinknek és teljesítményünknek, ezért épp olyan fontos ezt is edzenünk”


„A fizikai testünk karbantartásához az alapvető szentháromság a megfelelő minőségű és mennyiségű sport, táplálkozás és alvás”


„A nevetés az egyik legtisztább és legősibb erő felszabadulása és megnyilvánulása az emberek között, melyet napi szinten gyakorolnunk kell”

„Barátokkal, ismerősökkel, szeretteinkkel eltöltött közös élmények számítanak igazán, minden más nélkülözhető”

Children around the world

Sikerösztön

Az utam során futottam félmaratonokat, maratonokat, rövid ideig triatlonoztam is. Megismertem az akadályfutás világát is, kétszer teljesítettem az Ultra távú Spartan Racet. Képes voltam végigcsinálni egy IronMan távot, versenyen kívül saját rendezésben. Lefutottam 108 km-t a Keszthelyi-hegységben és most a Börzsönybe készülök, hogy teljesítsem a legendás terepfutó kihívást a Kör-t. Az útvonal 152 kilométerből és 7100 méter pozitív szintemelkedésből áll, melyet 30 óra alatt kell bejárnunk egy jeladóval a hátunkon.
Lehet kevesen tudják, de minden embernek van egy alapvető veleszületett tulajdonsága, a sikerösztön. Ami arra késztet minket, hogy mindig többet hozzunk ki magunkból. Mindig jobbak akarjunk lenni és többet akarjunk tenni. Ahogy ráléptem erre a macskakövekkel kirakott útra, én is egyre többet és többet edzettem. Nagyobb és mégnagyobb kihívásokat tűztem ki magam elé.
Óriási dolog mélyen megismerni magunkat, a kifogyhatatlan erőt, ami bennünk rejlik. Felismerni, hogy elképesztő teljesítményekre vagyunk képesek. Egy nagyon fontos dolgot viszont mindig szem előtt kell tartanunk.

Az egyensúlyt

Az élet minden területén erre kell törekednünk. Az egyensúly kibillenése során könnyen megsérülhetünk, testi és lelki vonatkozásban is. Megbánthatjuk szeretteinket, eltávolodhatunk a barátoktól. Magányosnak és elveszettnek érezhetjük magunkat. Nem találjuk a helyünket a világban, ürességet érzünk legbelül.

Rysy2020. Sport és egyensúly.

És hogy merre visz az utam tovább? Ahogy korábban is írtam a sport létszükséglet, mint a levegővétel és megfulladni nem szeretnék. Azonban az egyéni célú edzések helyett több csoportos edzést fogok választani. A hétvégi hosszú futások helyett, amikor csak tehetem a közös túrázások, kalandok, sziklamászások kerülnek előtérbe. Minél több helyre eljutni a természetben. Látni és megérinteni a csodákat. Gyűjteni az élményeket, együtt.

Fehértavi csúcs útközben

Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/

Út egy minőségi élethez

Olvastad már?

Megjelent a legújabb kiskönyvem!

Hasznos gondolatokkal és útmutatással egy minőségi élethez.

Kattints a képre és vidd el ingyen most!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük