Spartan Ultra Malino Brdo

Biztos pont

A 2021-es évem sok szempontból más volt, mint a korábbi évek. Sok szempontból viszont nagyon hasonló. Az egyik ilyen biztos pont az évben a Spartan Ultra volt augusztus végén Malino Brdoban. A tavalyi évben sikerült felállnom a dobogó harmadik fokára, ami lehetőséget adott, hogy idén a nevezési díj befizetése nélkül indulhassak a versenyen. Természetesen indultam 🙂

Beszámoló a dobogós helyezésemről Liberecben: https://www.lifesome.hu/spartan-ultra-liberec/

spartan ultra malino brdo

Spartan Ultra Medals 4x

Nehézségek

A felkészülésem a versenyre nem éppen a tervek szerint alakult. Tulajdonképpen ezt az egész évemre elmondhatom. Márciusban még jóbarátommal Krisztiánnal bevetettük magunkat az erdőben és végigjártuk a Bakony vadregényes hegyoldalait a Bakonykör útvonalán. Erről itt olvashatsz: https://www.lifesome.hu/bakonykor/

Majd következett egy közel 3 hónapos időszak, amikor kénytelen voltam szögre akasztani a futócipőket. Hiába próbáltam vissza-visszatérni de nem volt az igazi. Előszőr egy hét pihi és próba. Nem jó. Két hét pihenő majd újabb próba, még mindig nem jó. Közben nyújtás, hengerezés. Végül egy hónap pihi és utána szépen lassan jöttünk vissza a mocsárból és próbáltunk megkapaszkodni valamiben fizikálisan és mentálisan egyaránt.

Spartan Ultra Swim pain

Felismerés

A részletekbe most nem megyek bele, hiszen a cikkben a versenyen átélt élményekre és megélésekre akarok fókuszálni. De fontos annyit megjegyezni, hogy senki sem sebezhetetlen. Nekem is fel kellett ismernem, hogy az évek alatt ért terhelések különböző csavarodásokat és elváltozásokat generáltak a tartásomban, így futás közben a szalagokra, térdre, bokára ható erők már nem egyenletesen jelentkeztek. Ez pedig túlterheléses gyulladásban mutatkozott meg.

Sokáig azt gondoltam, hogy ugyan majd elmúlik. Aztán azt, hogy na majd én helyrehozom. Most már tudom, hogy nem elég a jó edzésterv, a jó étkezés, a megfelelő pihenés. Fontos, hogy legyenek melletted olyan segítő szakemberek, akinek a segítségével újra egyensúlyba hozhatóak az elcsúszások.

Rózsahegy

Újra talpon

És akkor vissza a felkészülésre. Kicsivel több mint két hónapom maradt a versenyig így rögtön belecsaptam a közepébe. Ahogy lehetett gyűjtöttem a szinteket és erősítettem, azonban már nem követtem semmilyen tervet. Ahogy kijött a lépés úgy edzettem, de mindig a MAXIMUMON. Egyéb akadályversenyen sem vettem részt, de ennek sosem éreztem hátrányát. Azok a feladatok melyek kevésbé mentek jól általában a pehely súlyom miatt voltak. Ezen az adottságon persze valamelyest lehetne változtatni, de mindez nagyban rontaná a futóteljesítményemet. Ultra távokon pedig úgy gondolom utóbbi lényegesen jobban dominál.

Spartan Ultra Bucket Carry

Dobogó nélkül győztesen

És, hogy mennyire is dominál a futás az ultra távokon azt idén sikerült is prezentálnom. Az open kategóriában sikerült a legjobb idővel célba érkeznem, ami eddig sosem sikerült egyetlen korábbi akadályfutó versenyen sem. Nagyon örültem neki, mivel már régóta vártam azt a pillanatot amikor felállhatok a dobogó legfelső fokára egy Spartan Racen. Az élet furcsa játéka persze, hogy 2021-től már nem értékelik az open kategória legjobbjait. Ezzel egyébként tisztában is voltam az előzetes információk alapján, azonban azt gondoltam ettől független felszólítják a pódiumra a harcosokat egy kézfogásra. Ez semmibe nem került volna a szervezőknek, de annál többet jelentett volna a versenyzőknek.

Körülmények

A rajtcsomag felvételét a korábbi rutinnak megfelelően már előző nap pénteken elrendeztük, elkerülve a szombat reggeli kapkodást. Az időjárás nem éppen a legszebb arcát mutatta és másnap sem ígértek jobbat. Ahogy sétáltunk a versenyközpontban először fogott el az érzés, hogy te jó ég, minek vagyok én itt 🙂

Hideg van, ködös, esős az idő és holnap több mint nyolc órát így akarok kint lenni a pályán? Nem beszélve, hogy kétszer is kell majd úszni az alig pár fokos vízben.

Hrabovo

Hát elkezdődött

Ébresztő, pakolás, irány a rajt. A depózást reggelre hagytuk, ami szintén a stratégia része, hogy olyan helyre tudjuk tenni a cuccokat ahova már nem pakol rá senki. Természetesen megszokhattuk már a külföldi CEU-s versenyeken, hogy magyarok, magyarok mindenhol. Mindig öröm ismerős arcokat látni. Meghozza a hangulatot a versenyzéshez és eltereli az ember negatív gondolatait.

Idén merészet húztam, ami a frissítést illeti. Mivel a verseny előtt elérhetővé tették a pályarajzot és az itatópontokat így volt idő átgondolni a stratégiát. Első körre nem vittem magammal semmit, egy vékony széldzseki volt rajtam extraként. Bár ez is felesleges volt, mert ahogy felértünk az első hegyre már melegem volt. A depózást követően már felkaptam egy előre bekészített táskát, azonban ebben sem volt ivózsák, csak gélek és gyümölcsszeletek. A útvonalon ha jól emlékszem 13 alkalommal lehetett venni vizet, több helyen ezek közül isot is. Ha elosztjuk a távot, akkor tulajdonképpen átlag 5 kilométerenként tudtunk frissíteni, ami több mint elegendő. Voltak persze néha holtpontok, de utólag sem bántam meg a döntésemet, ezzel a kis trükkel az összes függeszkedő akadályt sikerrel vettem. Nem volt extra súly rajtam, ami nehezített volna. Korábban volt ugyanis rá példa, hogy rögtön a depózás után a frissen megtömött zsákkal a hátamon nem sikerült a twister.

Lazán és maxon

Hogy lehet e egyszerre könnyedén és teljes erővel végig versenyezni? Azt gondolom igen. A lazaságot ugyanis úgy értem, hogy mentesen minden elvárástól, időeredménytől, az akadályoktól való félelemtől, élvezve a versenyt, figyelve a tájat és önmagunkat. Mindemellett nyomni a gázpedált, hagy dübörögjenek a lovak.

Nehezen megfogható érzés ez, de amikor teljes irányításunk alatt tartjuk a testünket. Amikor tudjuk azt, hogy mire képes, meddig lehet elmenni. Amikor az edzések során a maximális pulzuson dolgoztatod a szívedet, a fájdalom ellenére, a nehézlégzés ellenére úja akarod érezni. Érezni az erőt a lábakban ahogy felfelé haladunk az emelkedőkön, a száguldást lefelé a lejtőn, az irányváltásokat, ugrásokat. Furcsa lehet azt olvasni, de a magamhoz képest nézve az átlag alatti tempót már nem tudnám élvezni.

spartan ultra malino brdo

Spartan Ultra Malino Brdo depo

Csobbanás

Nos ami az úszást illeti, uhh, prrr, ááá.

Nem volt kellemes, sőt ilyet még sosem éltem meg korábban. A szokásomhoz híven nem gondolkodtam sokat és másztam is bele a vízbe ahogy odaértem. Legyünk túl rajta minél hamarabb. Azonban néhány méter után minden izomrostomat lesokkolta a hideg víz. Szerencsére nem görcsöltem, de nehéznek éreztem magam, mint akibe lent a mélyben valaki belekapaszkodott. Féltávnál pedig, mint akinek egy kést szúrnak a mellkasába, majd még egyet az ádámcsutka alá. Nem vagyok egy ordítozós típus, de kiérve a vízből az örömtől és a fájdalomtól többször is felkiáltottam.

A második csobbanásra már a verseny végén került sor, ami az előzőhöz képest kis túlzással egy termálfürdő volt. Még az órámat is volt idő megigazítani. Persze azért sokat nem maradtam volna itt sem, de könnyen nem lehetett szabadulni. Többször visszavittek minket a vízbe, a célegyenes felé pedig még egy patakon is végig kellett verekednünk magunkat.

Akadályok

Ha jól emlékszem négy hibát sikerült összeszednem a 66-ból. Ami magamhoz képest nem rossz, volt ez már kilenc is. Az első kört egyébként hibátlanul vittem végig, majd az úszás utáni „A” monkey egyszerűen lehetetlen volt. Utána rögtön jött a dárda és a burpeek. Ezután egész sokáig szépen mentek a feladatok, de sajna a balance most nem akart összejönni. Ekkor már az eső is esett így nem volt könnyű dolgom. Végül pedig az utolsó büntetést a Herculesen szedtem össze. Természetesen itt akár a kötélen is felmászhattam volna, akkor se mozdul meg a zsák. Egy próbát azért tettem, de mindig rá kell jöjjek ez nem az én játékszerem.

spartan ultra malino brdo

Spartan Ultra Malino Brdo Finisher

Bár nem az első open rajttal indultam el, de volt egy érzésem annyira nem lehetek messze az élmezőnytől. Egyrészt mert sok piros fejpántos legényt is sikerült utolérnem, illetve az én mezőnyömben mindenkit magam mögé tudtam utasítani. A célban már várt rám Tomi, aki rögtön tudatta a hírt. Eddig enyém a legjobb idő openben. Ez később sem változott. Így a 244 open férfi közül ma én voltam a leggyorsabb.

Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/

Út egy minőségi élethez

Olvastad már?

Megjelent a legújabb kiskönyvem!

Hasznos gondolatokkal és útmutatással egy minőségi élethez.

Kattints a képre és vidd el ingyen most!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük