Spartan Ultra Liberec

A terepfutás éve

Az idei évem egyértelműen a terepfutásról szólt. A legendás Kör teljesítését (amiről itt olvashatod a beszámolómat: https://www.lifesome.net/post/korbeerve) minden más verseny elé helyeztem. A felkészülésemet, formámat és erőnlétemet is ehhez igazítottam, ezért sajnos a kar és hátizmaimat rendesen elhanyagoltam. Ezúton is bocsánatot kérek tőletek, ígérem még egyszer nem fordul elő 🙂

A versenyre való nevezés természetesen már tavasszal megvolt. Sokszor hónapokkkal de akár évekkel is előre tervezek. Szeretek mindent biztonságban tudni, bár a szállás és utazás szervezése kivételesen az utolsó pillanatban történt. Ennek ellenére minden rendben ment, új ismeretségek alakultak és szuper hangulatban telt az egész hétvége. Nem hazudok ha azt mondom lassan már hagyománnyá, egyfajta ünnepé vált számomra ez a verseny és ugye a szülinapját sosem hagyja ki az ember.

Rövid felkészülés

Júniusban tehát, a Kör teljesítése után akár még kudarc is lehetett volna egy Spartan verseny, de maradt még pár hónap, hogy rendbe szedjem magam és készüljek kicsit az akadályokra is. A futásokat rövidebb de nagyobb intenzitással végeztem, közben sokszor burpee-kel színesítve az edzéseket. Otthon pedig a törzs és hátizmokon dolgoztam. Jól jött volna még egy kis idő a felkészülésre, de villámgyorsan eltelt a nyár és nem volt mit tenni, abból megyünk amit az éven beletettünk.

Melyik Spartan Ultra volt a nehezebb?

Sokan kérdezték tőlem keményebb volt e pálya mint a korábbi Ultrák. Ugyanez bennem is rögtön felmerült még azelőtt, hogy bárki feltette volna a kérdést. De akárhogy is próbáltam összehasonlítani nem tudtam egyértelműen különbséget tenni. Mindhárom verseny, amin részt vettem más és más miatt volt nehéz.

Az első Ultrámon, Valcsán az elképesztő szintemelkedés volt a legrosszabb mentálisan és fizikálisan is. Krynicán az akadályok tréfáltak meg kicsit, ahol sajnos egyetlen egyszer sem sikerült a dárdával célba találnom illetve a vödör cipelés egy rémálom volt. Idén pedig mindezt koncentráltan kaptuk a nyakunkba. Ami azt jelentette, hogy az első 20 kilométeren az akadályok szinte felével találkoztunk, majd egy kis futás után jött a hullámvasút, ahol egy hasonló távolság alatt kellett leküzdeni az előírt szintemelkedés legjavát. Mutatom is ezt egy egyszerű rajzon keresztül, aki látott már ilyet el tudja képzelni miről beszélek.

Nem sok maradt benne

A célba érkezést követően úgy éreztem nem sok maradt bennem. A futással abszolút nem volt probléma és talán még egy kört is bevállaltam volna akadályok nélkül. De a lábamon kívül minden izomzatom már a végét járta. A feladatok sokszor egymást követően sűrűn voltak természetesen elhelyezkedve, ami tovább nehezítette a hibátlan végrehajtást, de persze ilyen a Spartan. Nem sírni kell, hanem csinálni! És én csináltam kilométerről kilométerre, méterről méterre.

Lecsúsztam a dobogóról

A célba érkezést követően sokat nem tartózkodhattunk a finish területén az átmeneti vírus okozta szabályok miatt, de nem is tettem volna ezt hiszen kíváncsi voltam sikerült e amiért jöttem… dobogóra állni. Talán kicsit nagyképűen hangzik, de a tavalyi időből kiindulva láttam esélyt rá. Krynicán csapatban indultam és az időeredményemmel sikerült volna megnyernem egyéniben az open kategóriát. Sajnos a csapat az csapat, nincs átjárás, de a gondolat gyökeret eresztett.

Mivel reggel 8 órakor indult a futamunk, ami már kicsit későinek is számít, talán már végleges eredményt fogok látni a kijelzőn. Gondoltam magamban, ahogy sétáltam az eredményjelző sátor fel. Kerestem a nevem, de nem találtam.

Kicsit szomorú voltam és úgy éreztem abban a pillanatban, hogy talán itt az ideje elengedni a dobogót és a másokkal való versenyzést. Egy Ultra teljesítése önmagában is óriási dolog, főleg hogy mindezt háromszor is abszolváltam.

Kerestem egy kis helyet a fesztivál területen, leültem a fűbe és elnyújtóztam. Felvettem a csomagomat a Bag checkből, tiszta ruha, étkezés, nyújtás. Rengeteg magyar hangot lehetett hallani, küldtem is a gratulációkat, akinek csak tudtam.

Vagy mégsem?!

Majd egy óra is eltelt talán, amikor egy kedves ismerős Drabbant István jött oda hozzám és gratulált a harmadik helyhez.

Furcsán néztem rá, de nem úgy ismertem mint aki ilyennel viccelődne. Rohantam újra a sátorhoz és tényleg!

Fent volt a nevem a harmadik helyen! Nem akartam elhinni, emlékeztem a három legjobb idejére és láttam, hogy az első eltűnt a kijelzőről. Kizárták pálya rövidítés miatt.

Az első Spartan versenyem óta három év telt el, nem foglalkoztam túlzottan a helyezésekkel, de persze mindig a lehető legjobb teljesítményt akartam magamból kihozni. Ez profi szinten még természetesen kevés lenne, de én teljesen jól érzem magam itt, mondhatni az amatőr vagyis open kategóriában. Most pedig dobogóra is állhattam, ráadásul a leghosszabb távon. Igaz nem volt akkora feelingje az estébe nyúló eredményhirdetésnek és a nézőket sem nagyon engedték be a pódium elé, viszont jó érzés volt várni hogy szólítsanak. Együtt a legkeményebb debreceni spartanos srácokkal, akik a csapatok közül a legjobbnak bizonyultak.

Jaa és van tehát egy ingyen nevezésem… 😉

Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/

Olvastad már?

Megjelent a legújabb kiskönyvem!

Hasznos gondolatokkal és útmutatással egy minőségi élethez.

Kattints a képre és vidd el ingyen most!