Már kisgyerekként meghatározó szerepet töltött az életemben a mozgás és a sport.

A technika fejlődése akkor még nem tette lehetővé, hogy figyelmemet elterelje a telefon, vagy a számítógép képernyője. Számomra a nagymama rozoga acélvázas kerékpárja, vagy egy ütött kopott bőrlabda jelentette a világot. Ilyenkor még az idő is megállt és ha nem jelezték volna a lenyugvó nap sugarai, hogy ideje hazaindulnom, még most is játszanék.

Az egyetemi évek után egy visszafordíthatatlan állapot következett be az egészségemben, ami teljesen megváltoztatta az életemet. 2014 szeptemberében cöliákiás gluténérzékenységet állapítottak meg nálam. Egyesek talán átokként élnék meg mindezt, én azonban áldásként tekintek rá. Egyfajta katalizátorra, ami felébresztette bennem azt a csillapíthatatlan vágyat, hogy megismerjem az emberi szervezet működését. Ezért kutatómunkába és önfejlesztésbe kezdtem, melyet a mai napig nem hagytam abba.

Az évek alatt a szakma nagyjaitól megismert módszereket és technikákat sorra kipróbáltam saját magamon is egy igazán aktív sportos környezetben. Ami működött megtartottam, ami nem működött elvetettem.

Az eredményességet és a módszerek hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy sikerrel teljesítettem Magyarország legnehezebb terepfutó kihívását. Ahol 152 kilométeren keresztül 7100 méter szintemelkedést küzdöttem le a Börzsönyben 25 óra 50 perc alatt. 

Hogy mit tanultam ezen az úton? Azt, hogy bármilyen hihetetlennek tűnő dolgot is képesek vagyunk megvalósítani, ha igazán akarjuk.

Ekkor találtam rá egy igazán motiváló segítői területre, ami a jövőbe mutat, a célokra fókuszál és cselekszik. Ilyen vagyok én is, ezért a táplálkozás tanácsadás mellett elvégeztem a Life & Business Coach képzést.

Most pedig azért vagyok itt, hogy támogassalak az utadon, hogy felfedezd magadban azokat a képességeket, amelyek segítségével elérheted a céljaidat és álmaidat. 

Rólam

Szakmai eredmények

2010

Közlekedésmérnök

2021

Életmód és Táplálkozási tanácsadó

2021

Life&Business coach

Biotech USA

2020 Legnagyobb átalakulója

Sportteljesítmény kategória győztese

Kiemelt eredmények

Legmagasabb elért csúcs:   Marmolada Punta Penia (3343 m)

Leggyorsabb 5 km:   Miskolc Ifipálya 18:09 >>>

Leggyorsabb Félmaraton:   Miskolc Barátság Maraton 1:26:00

Leggyorsabb Maraton:  Sri Chinmoy Maraton Győr 3:23:43​

Leghosszabb futás:  A Kör 152 km, 25h 50min >>>

Legtöbb szintemelkedés:   A Kör 7100 méter

4X Spartan Ultra teljesítés:   Valcsa, Krynica, Liberec, Malino Brdo

 

Teljesített kihívások 100 km felett

Kinizsi 100 (2017) Vadlán Ultra (2019) A Kör (2020)

Bakonykör (2021) Ultra Trail Hungary (2022)

Julian Alps Ultra (2022) Vércse (2023)

„Ha sikeres akarsz lenni, a dolog nagyon egyszerű. Érts ahhoz, amit csinálsz!
Szeresd, amit csinálsz! És higgy abban, amit csinálsz!”

Will Rogers