A szórakozott győztes
Kategória 1, összetett 4. helyezés! Több mint 900 résztvevő. Ez a Pannonhajsza.
Én meg a verseny után elindultam haza. Mondván ezzel az idővel biztos nem érek fel a dobogóra.
Egy kis csúszás
De kezdjük az elején. Elég pontos embernek tartom magam. Mindent kiszámolok, megtervezek. Valahogy a leutazás Pannonhalmára elég kalandosra sikerült. Vonattal terveztem az utazást, amit csodálatosan lekéstem. Még épp integettem a hatodik vágányról a távolodó vonatnak. Nagyon mérges voltam magamra, mert így semmi esély nem volt rá, hogy elérjem a kilenc órás rajtot. De bíztam a szervezőkben, hogy megoldható lesz a későbbi indulás is. Aki esetleg még nem vett részt ilyen kihíváson, annak elmondom. A versenyzőket 15-30 percenként indítják ellentétben például egy futóversennyel.
Újratervezés
Gyors újratervezés, irány busszal. Kilencre értem oda. Óriási sor, hát én pofátlankodni fogok és előre mentem érdeklődni. Átküldtek egy másik asztalhoz, Krisztihez, aki átírta a rajt időpontomat 9-ről 10 órára. Szuper. Vissza újra a korábbi asztalhoz és felvettem a rajtcsomagomat. Kaptam egy piros karszalagot, amire ráírták a 10 óra 00-t. Leadtam a nyilatkozatot, amiben kijelentem, hogy saját felelősségre veszek részt és akár komolyabban is megsérülhetek. Chip bokára, rajtszám feltűzve a pólómra, átöltözés, egy korty víz, csomagleadás és lehet bemelegíteni.
Start
Közeleg a rajt. A szervezők számolják vissza a másodperceket és elindult a mi mezőnyünk. Próbáltam már az elején jól helyezkedni, hogy az első akadálynál ne torlódjak fel. Kb 220 cm-es palánkon kellett átjutni. Lendületből pedig ugye könnyebben megy. Itt olyan hatodik helyen voltam, de nem tudtam az előttem lévők a 7+ vagy a 14+-os távon indultak. Viszont mindenki nagyon gyors volt, így úgy véltem a legtöbb 7-es lehet.
Második akadály sok-sok emelkedő után homokcipelés volt. Olyan 20 kilós zsákra tippelek, amit a nyakamba vettem és irány a lejtőn le, majd fel. Itt már kiütötte a szívem a mellkasomat, pedig csak sétáltam felfelé. A kör után kicsit memorizáltunk. Három évszámot és a hozzá kötődő eseményt kellett megjegyezni. Ezt egy táblán olvashattuk le a zsákcipelésnél.
Gólyalábon járás
Irány tovább a kijelölt pályán a harmadik feladatig. Egy vödör vizet kellett szintén egy kis emelkedőn felcipelni majd vissza. Ez is pipa. Ezután futás, futás, lépcsőzés, futás, lépcsőzés egészen a váraljáig, ahol egyensúlyi feladatok következtek.
Enyhén döntött pallón egyensúlyozás, majd gólyaláb. Utóbbi vicces volt, mert sose próbáltam. Előtte engedték a gyakorlást. Itt elszórakoztam egy kis időt, mire ráéreztem a technikára. Bár lehet egyből nyomnom kellett volna a büntetőt, ami lebegő ülést volt, ha jól emlékszem. De ráéreztem és megcsináltam a kört.
Árkon-bokron-borospincén
A feladat után fordulás jobbra egy borospincébe. Befutni, majd kifutni. Tetszett az ötlet. Kifele menet el is kiáltottam magam. Arruu. A szembe jövők meg is ugrottak, még nem alkalmazkodott a szemük a kevés fényhez.
A pince után jöttek a négykézláb mászós feladatok. Fel le, majd megint fel. Poros, csúszós, meredek falakon kellett felmenni. A terepcipő is csúszott. Gyökerekben tudott az ember csak megkapaszkodni. Na és jött az évszám kikérdezés az eseményekkel. Ez szerencsére ment. Jó sokáig mondogattam magamban.
Első bünti
Közvetlen utána amolyan levezetésképpen jött néhány kisebb palánk. Valamin alulról, valamin középről, néhányon pedig a tetején kellett átjutni. Futás tovább a dobócsillagig és a csúzliig. Na itt négyüteműznöm kellett. A dobócsillag igaz középre ment, csak nem állt bele a fába. Büntetés!
Azt mondanom sem kell, hogy a háromnegyed részén a versenynek oxigénhiánnyal kellett küzdenem. Nem is tudom, hogy vitt a lábam tovább.
Következett egy újabb, jópofa feladat. Kötelek egymástól karnyújtásnyira. Ezen kellett Tarzan módjára átjutni, hogy ne érje a lábad a földet. Siker, haladjunk tovább. Újabb kötél, elég magas. Kis szünet, levegővétel és már mászok is fel, mint a rakéta. Persze azért lábat használtam, de megengedett volt.
Szögesdrót kicsit másképp
Folytattuk a menetelést, egy lejtőhöz érve, már várt a következő akadály. Lefelé arccal előre négykézláb. Furcsa pozíció és elég megerőltető is egyben. Visszafelé kúszás szögesdrót akadály alatt, dombnak felfelé. Azt kell mondjam ez az egyszerű akadály rendesen kivett belőlem. Dombnak fölfelé nem úgy megy az a kúszás, ahogy azt gondolnánk. Lassú voltam, de persze megcsináltunk.
Hoppá! Zsákban futás. Atyaég de rég volt. De nem ültem le felidézni az emlékeket, gyorsan lenyomtam a kört.
Célegyenesben
Útközben mindenhol versenyzőket láttam, így teljesen elvesztettem az érzékemet milyen lehetek a többiekhez viszonyítva. Láttam gyorsan futó srácokat. Úgy éreztem, hogy biztos vannak tőlem gyorsabbak. Közben elértem a befutóhoz. Egy kombinált akadály. Szalmabálák egy rakáson. Gyorsan felugráltam, majd kötélen átlendültem egy másik bálára. Itt jött egy kis megtorpanás. Rönkön egyensúlyozz át, úgy hogy fél távnál még egy kifeszített madzagot is át kell lépned. Lendületből sikerült átvinnem. Máshogy nem is lehet. Nem szabad sokáig gondolkodni. Ezt követően két lyukas hordóféleségen kellett átkúszni és irány az utolsó akadály. Falmászás elől, kötélháló hátul és mosoly…beértem. Nyakamban az érem és már tolom is be az arcomba a banánt, amit a célban kaptam.
Otthon tudtam meg
Megvártam az ismerősöket, fotózkodtunk. Néztem a csajokat. Aztán elindultam. Ment a vonatom 😉 Este otthon döbbenten láttam az eredményt. Első lettem a kategóriámban.
Szóval így nézett ki belülről a Pannonhajsza. Nagyon jól éreztem magam. A szervezők mindent beleadtak, hogy egy igazán jó élménnyel gazdagodjanak a résztvevők.
Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/
Olvastad már?
Megjelent a legújabb kiskönyvem!
Hasznos gondolatokkal és útmutatással egy minőségi élethez.
Kattints a képre és vidd el ingyen most!