Kör előttem…Kör utánam…

Az első és egyetlen – A Kör a Börzsönyben

Kétség kívül az instant túrák korszakát éljük ma Magyarországon. Szénás kör, Bükkös kör, Rókás kör, Medvés kör, Mókus kör, Vérkör… és még sorolhatnám. Egyre több embert vonz a természetjárás ezen formája, hiszen teljesíthető futva vagy túrázva, nincs napszakhoz kötve, bárki bármikor indulhat. Sikeres teljesítés esetén pedig egy kellemes emlékkel és egy egyedi éremmel leszünk gazdagabbak.

A bármikor teljesíthető túrák ötlete mondhatni egészen az 1938-as évig, Szent István halálának 900. évfordulójáig nyúl vissza kis hazánkban. Ekkor hozták létre ugyanis az Országos Kéktúra útvonalát. Teljesítéséhez a mai napig egy igazolófüzetre és sok-sok pecsétre van szükségünk.

Az első kihívás, ami már kihasználta a 21. század technikáit az A Kör volt. 2013-ban jött létre Csanya és Don Razzino közös ötlete alapján. Az útvonal a Börzsöny legszebb részein halad végig, érintve a legmagasabb pontokat. A sikeres teljesítéshez 30 óra alatt összesen 152 km-t kell megtennünk, leküzdve 7100 méter szintemelkedést. A teljesítés igazolása itt nem barcode leolvasással vagy pecsétek gyűjtésével, hanem egy GPS jeladóval történik.

Miért vonz valakit egy ilyen kihívás?

Adódik rögtön a kérdés.

Minden embert talán kicsit más és más, azonban szerintem a közös mindannyiunkban a természet és a terepfutás szeretete, valamint az eddigi teljesítményeink túlszárnyalása.

Gyerekként sok időt töltöttem az atlétika pályán, felnőttként pedig egyre hosszabb és hosszabb távok kezdtek el érdekelni. A terepfutó versenyeken elért eredményeimmel általában a mezőny elejére tartoztam, de messze a dobogótól. Ezért szerettem volna valami igazán nagyot és maradandót alkotni a sportban. Valamint bizonyítékot szolgáltatni mindenki számára az elménk erejéről és hatalmáról. Hogy képesek vagyunk bármit elérni az életben, ha tudjuk irányítani gondolatainkat. Gondolataink irányítják ugyanis tetteinket. Nekem pedig minden lépésem és cselekedetem egy sikeres Kör teljesítésére irányult.

Felkészülés

A felkészülést tudatosan végeztem, kellő alázattal. Olvastam beszámolókat, tippeket és tanácsokat kerestem. Györgyi Gábor rendkívül részletesen elénk tárja oldalán a pályabejárásait, gondolatait. Megfogadva a tanácsát több részletre szabdalva, de sikerült bejárnom az útvonalat, sikerült kicsit jobban megismerkednem a Börzsönnyel. Fontosnak tartottam megtapasztalni milyen az éjszakai futás egyedül az erdőben, ezért márciusban erre is szántam időt. Egy kora tavaszias este indultam el Diósjenőről és 46 km-t futottam Kóspallagig, melynek nagy része természetesen a Kör útvonalán halad végig.

Próbálkozási szándékomat már január 26.-án jeleztem Csanyának, ekkor még nem számított szerintem senki arra, hogy a Vuhanban kitört járvány térdre kényszeríti az egész világot. Eredetileg május 2. lett volna az indulásom napja, sikeres teljesítés esetén pedig éppen a születésnapomra értem volna célba.

Első nekifutásra összesen 8 frissítő pontot terveztem, amiből Márianosztrán és Nagy-Hideg-hegyen csak rövid vízvételre álltam volna meg. Azonban látva a meleget és a magas páratartalmat beiktattam még további két pontot. Segítőim külön készültek hűtőládában jéggel is, nehogy túlfűtsem a biomechanikus rendszeremet. Próbáltam minden lehetőségre felkészülni és inkább többet, mint kevesebbet pakoltam. Mindenből volt vésztartalék. Végül aztán a tervezett kalóriáknak csak a felét fogyasztottam el. A hőség miatt ugyanis a szilárd ételeket nem kívántam, csak folyadékot, de azt szivacsként szívtam magamba. A gyümölcsszeletekből is csak néhányat ettem.

A teljesítés alatt egy nagyon fontos szabályt igyekeztem betartani, mégpedig hogy a pulzusom egy adott érték fölé ne emelkedjen. Ezt persze nem könnyű kivitelezni, amikor az ember érzi az erőt és képes lenne gyorsabban is futni. De tudtam jól, hogy ekkora távon ez óriási veszélyt rejt magában. Így amikor kicsit megszaladt a számláló az órámon, akkor lassítottam. Ez a folyamatos játék a számokkal, a jelzések és a track figyelése, valamint minden egyes talajérintés állandó koncentrálást igényelt. Hiába a rengeteg egyedül töltött óra az erdőben, nem járt más a fejemben csak az út és a következő lépés.

Rajt

Korán fekvő és korán kelő típus vagyok, ezért az öt órás indulás tudatos volt. Valamint azt gondoltam, hogy a kellemesen hűvös reggeli időben könnyen haladok majd. Nos a valóságban a nagy páratartalom miatt egyáltalán nem volt hűvös és az oxigént is úgy kellett kifacsarni a levegőből.

Nagybörzsönyi vasútállomáson aztán cipőt és ruhát is cseréltem, közben ment a hűtés ezerrel. Már a nyomós kútnál nyomtam egy rövid zuhanyt, aztán váltogatva tettem a segítőimtől kapott jeget a lábamra és a nyakamra.

Útközben

Aztán Nagy-Hideg-hegyen jött a meglepetés, nincs víz. Sehol az egész épületben. Természetesen hőség, dél elmúlt és a következő frissítő pont bő 16 km múlva. Utólag lehet merészebbnek kellett volna lennem és kérhettem volna vizet a túrázóktól, de nem tettem. Megérkezve Nagybörzsöny 2-re kissé tüzelve, mondtam a családnak most nem sietünk. Újra kell indítani a rendszert. Jegelés, folyadék, zokni csere, relax.

Az állapotomat Magyar-hegyig az ismert mondattal tudnám leírni a Jó reggelt Vietnam című filmből. „Kóvályogtam mint gólyafos a levegőben.” Szerencsére lassacskán visszatért az erő és a Feketevölgyi panzióhoz már egész jó bőrben érkeztem. Itt próbáltam csak egészen röviden megállni, de az időérzékem a frissítőpontokon nem működött. Ezen kívül semmit nem akartam a véletlenre bízni, hogy valamit nem viszek magammal. A Vilatinál például magamhoz vettem egy hordozható aksit, hogy menet közben töltsem fel a Garminom, így végig tudtam rögzíteni a teljesítést az órámon, folyamatosan figyelve a pulzusomat.

Kíváncsi lennék, vajon hányszor pillantottam le a csuklómra, hogy megnézzem aktuálisan mennyit üt a szívem percenként.

Bacsina kúthoz érkezve megmártóztam a még megmaradt olvadó jégkockákban és folytattam zarándokutamat tovább a Nagy-völgyi-patak irányába. Ezen a szakaszon már egész biztatóak voltak a lépéseim. Itt magamhoz vettem a fejlámpát és minden más szükségtelen dolgot leadtam a segítőknek. Irány Drégelyvár felé.

Ezen a szakaszon különösebb meglepetések már nem értek, azon kívül, hogy úgy éreztem mintha sose érne véget a kék jelzés. A lenyugvó nap utolsó fényeit azért még csak megnéztem a vár romjairól, hiszen legközelebb erre órák múlva lesz csak lehetőségem. Fejlámpa elő, ne húzzuk tovább az időt, hiszen bizonyára Pénzásáson már várnak rám.

Éjszaka az erdőben

A Csóványosig tartó hullámvasút mondhatni koncentráltan tartalmazza mindazt az érzést, amit eddig megtapasztaltál a Körön. Hosszú véget nem érő emelkedők, nehéz technikás ereszkedés, patakátkelések, szinte áthatolhatatlan harapós növényzet. Ha úgy érzed a tested már nem is bírja, a szíved és a hited magadban megállíthatatlanul visz tovább.

Felérve a Börzsöny legmagasabb pontjára megkönnyebbültem, a nehezén már túl vagyok. Csendben indultam le a csúcsról, hogy fel ne ébresszem azt a néhány kalandort, akik a fák között kifeszített függőágyukban aludtak. Az út további részén továbbra is óvatosnak kellett lennem, nagyrészt szűk ösvények és köves terep nehezítette a haladást. Ekkora a madarak már elkezdték reggeli éneküket és a fények is szépen lassan elkezdtek utat törni a fák sűrű lombjai között.

Leérve a Spartacus házig már teljesen világosban kezdhettem meg az utolsó utáni mászást a Foltán-keresztig. Emlékeimben ezt a szakaszt csak egy rövidebb emelkedőként tartottam számon, most azonban egy véget nem érő lépcsőháznak éreztem. Amikor csak felértem egy elágazáshoz, akkor szembesültem vele, hogy az út tovább folytatódik… meredeken… egyenesen.

A kör bezárult

A keresztnél próbáltam elérni szüleimet, hogy jöttömre egy óra múlva számítsanak, kelet felől. A vonal kissé szakadozott, de úgy vettem ki, hogy értették, amit mondani szeretnék. A befutó szakaszon egyre csak gyorsultam, már már vágtába kezdtem. A talpamon kialakult vízhólyag sem zavart többé. A tudat, hogy hamarosan körbe érek életem leghosszabb és legnehezebb kihívásán, eddig rejtve maradt erőket hozott felszínre. Meglátva messziről a már jól ismert rajtzónát egyszerre nevetés és sírás is úrrá lett rajtam, de végül csak szimplán mosolyogtam. A paparazzik rögtön körbeálltak és fotózás közben öleltek és gratuláltak. A normális célfotóhoz fel kellett még öltöznöm, a pólómat ugyanis Királyháza után inkább levettem. Egyrészt néhány helyen dörzsölte már bőrömet, másrészt még mindig melegem volt éjszaka.

Ez tehát az én történetem, hamarosan folytatjuk…

Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/