Mindenütt jó, de legjobb a természetben.
A 2022-es évben furcsán alakultak a hegyvidéki programok, sok tervem volt, de az élet másképp hozta.
Leszámítva, hogy júliusban a szlovák paradicsomban jártunk, egészen augusztusig kellett várni arra, hogy igazi kalandokban lehessen részem. Azonban itt megkaptam mindent, ami kimaradt a nyárból: ferrátát, vízesést, raftingot, jégesőt, Tátra teát és sok-sok nevetést.
Az eredeti elképzelés szerint Svájc lett volna az úticélunk, de időközben a program Szlovéniára változott. Itt 5 évvel ezelőtt már jártam néhány helyen szintén a Bombay Tours szervezésében, de ezúttal sok más helyszín is belekerült, ami igazán színessé tette a kalandot.
Bár sajnáltam, hogy a svájci út nem jött össze, mivel még sosem jártam azon a vidéken, de már annyira vágytam a magaslati levegőre és egy sportos társaságra, hogy nem számított milyen hegyeket fogunk meghódítani. Csak érezhessem a lábam alatt a sziklákat és láthassam szívemmel azt a sok ezer csodát, amit a természet rejt magában.
Hegyek völgyek között zakatol a csapat
Augusztus 17.-én szerda reggel startoltunk Győrből és szinte meg sem álltunk Vintgartig, Szlovénia egyik kedvelt túrista látványosságáig. Az itt található szurdokot 1891-ben fedezték fel, majd a függőleges sziklafalba rögzített függőjárdák segítségével tették látogathatóvá. A szurdok 1600 m hosszú, és helyenként 150 méter magas sziklafalak között kanyarog a Radovna patak, ami az az út végén a 16 m magas Šum vízesésnél hagyja el a szurdokot. A kevés csapadék, az erős fények és egy gyenge minőségű fotózásra alkalmas készülékkel is lehet persze fényképet készíteni, de többet ér ha csak töltődünk a hely energiájából.
Mangart meghódítása
Miután kigyönyörködtük magunkat folytattuk az utunkat és elfoglaltuk a főhadiszállásunkat Bovecben. Egy aprócska kisváros telis-tele élettel és barátságos emberekkel. Mivel mi is szeretünk barátkozni ezért meg is ismerkedtünk egy ausztrál kishölggyel a szálláson, akit meggyőztünk tartson velünk a következő napon.
Mivel a csütörtökre jó időt jósoltak ezért az öt napos program lehosszabb túráját vettük előre és így izmaink is a legjobb formában várták a megmérettetést. Reggel korán nekivágtunk és felautóztunk a Mangart felé vezető szerpentinen 1600 méterig. Leparkoltunk, összeszedtük a cuccainkat és nekivágtunk a kalandnak.
Gyalog eljutottunk a szlovén olasz határhoz, ahol határt léptünk és az olasz oldalon először leereszkedtünk, hogy utána kötéltáncot járva újra visszatérjünk Szlovéniába. Itt egy rövidebb gyaloglás után nekikezdtünk a második felvonásnak és egészen 2700 méterig emelkedtünk. Ezen a szakaszon kevesebb drótot helyeztek el az útvonalon, ami a biztonságérzetünket csökkentheti, azonban végig jó sziklafogásokkal könnyedén haladunk felfelé. A csúcs tiszta idővel várt minket és természetesen csodás kilátással. Ez a legutóbbi alkalommal nem így alakult, szóval már ezért megérte duplázni.
Közös fotózás és ünneplés után elindultunk visszafelé a normál úton. Ahogy ereszkedtünk lefelé úgy lett egyre rosszabb az időjárás. Majd a közel 2300 méteren elkezdett esni az eső, hát ennek nem igazán örültünk, mert a Mangartra vezető út ezen szakaszán a köveket már szinte simára csiszolta a rengeteg túrázó bakancsa, így egy pici eső is korcsolyapályáva alakította a terepet.
Extrém körülmények a visszaúton
Nem volt könnyű feladat lejutni a hegyről. Amikor már azt hitted nincs rosszabb, akkor még rákapcsolt az idő és nagyon hamar viharossá fajult a helyzet, jégesővel és rendkívül erős széllökésekkel. A közelben lecsapó villámokat egyik társunk a saját bőrén érezte, ahogy ereszkedés közben kapaszkodott a drótkötélben.
Szerencsére mindenki épp bőrrel megúszta, és utólag már nevetve gondolunk vissza a túrára. A felszerelések levizsgáztak. Az esőkabát jelesre, a táskával azonban nem voltam megelégedve. Pontosabban inkább az esővédő huzattal. A táska felső része száraz maradt, de az alsó részét valószínűleg a hátamról és oldalról lefolyó víz átáztatta és a benne lévő ruhákat is. Ez ellen legközelebb úgy fogok védekezni, hogy a táska aljában lévő cuccokat külön becsomagolom vízhatlan réteggel.
Rafting a Socan
Második napunk elég szomorkásan, esősen indult. A csapatból néhányan inkább otthon maradtak, a fiúk azonban nem hátráltak meg és neki vágtak a raftingnak. A vízállásnak szerencsére kedvezett a tegnapi vihar, de az aszály miatt még így is olyan alacsony szintre apadt a Soca vízállása. Ha egy hétig tovább tart a rendkívüli helyzet, akkor a raftingos csónakok magányosan pihentek volna a raktárakban és nem lehetett volna vízre szállni.
Egy emlékezetes pillanat
Korábbi kalandom a Socán magasan a konfortzónámon kívülre esett. Ekkor ugyanis egy két fős csónakot kaptunk Győző barátommal, ami nem is lett volna akkora probléma, ha értettünk is volna az irányításhoz. Így szinte teljesen zöldfülűként vágtunk neki a hullámoknak és meglepetésre szinte hibátlanul hoztuk le a pályát. De csak szinte. Az útvonal utolsó harmadában ugyanis egy sziklának ütköztünk, ahonnan az erős sodrás miatt nem tudunk kiszabadulni, így a sodrás kifordította a hajót alólunk és beestünk a vízbe. A legrosszabb érzés ebben a helyzetben tehetetlenség volt. Majd az ezt követő pillanatok, hogy fognak összeszedni, hol van Győző, hol van a csónak, hol van a lapát. Pillanatok alatt elvitt a sodrás, de szerencsére a guidok összeszedtek minket.
Ezúttal könnyebb helyzetben voltunk, mivel 6 fős csókban szálltunk vízre és egy tapasztalt vezetőt kaptunk, akivel végigvettük a legfontosabb tudnivalókat a raftingról. Milyen vezényszavakra figyeljünk, hogy kell beemelnünk társunkat a vízből. Hogy tartsuk a lapátot stb.
Az úton kétszer is kikötöttünk, egyszer egy rögtönzött csúszdát alkottak vezetőink a nagyobbik csónakból, amin különböző akrobata mutatványokkal szórakoztathattuk magunkat. Majd jött egy ennél is adrenalindúsabb helyzet. A Manhattan szikla. Így nevezik ugyanis azt a sziklát a Socán, ami közel 8 méter magasan nyúlik a vízszint fölé, és hát ha már ott van, akkor le is lehet ugrani a tetejéről. A csapat pedig teljesítette is a küldetést. Sajnos ezekről saját képet nem tudok mutatni, de a táj szépségéről annál inkább.
Boka és Kozjak vízesés
Hogy ne teljen el úgy nap, hogy csak a csapat egyik része élvezheti Szlovénia csodálatos adottságait, összerántottuk a bandát és irány a természet. A cél pedig nem más, mint két ikonikus vízesés meglátogatása volt. Az időnk továbbra is elég változékony maradt, szinte bármikor eleredhetett az eső, ami így is történt, ahogy a Boka vízesés felé haladtunk. Közel 144 méter magasságból alázúduló vízfüggöny bár nem Szlovénia legmagasabb vízesése, de a legnagyobb vízhozamú, és kétség kívül az egyik leglátványosabb. A csúszós talaj és eleredő eső miatt sajnos teljes pompájában nem tudtuk megcsodálni, vissza kellett fordulnunk. De azért így is gyönyörű képekkel és rezgésekkel töltődhettünk
Semmi pánik, irány akkor a Kozjak vízesés. A 15 méter magas zuhatag az egyik legnépszerűbb Szlovéniában. A varázslatos vízesés egy szurdok végén, egy sziklabarlangba rejtve található. Már az idevezető erdei ösvény is csodálatos. Az útvonal az erdő mélyén, a Soca folyó mellett halad, alkalmanként kis fahidakon keresztezve a folyót. Az út végén egy sziklakupolába érkezünk, ahol egy zöld tavacskába ömlik a fehér vízsugár.
A túra végén még mindig csak délutánra járt az idő, így benéztünk a közeli városkába Kobaridba mely Bovec mellett egyre több látogatót vonz. Amit nem csodálok hiszen gyönyörű környezetben fekszik és leírások szerint híres a gasztronómiájáról. Az olaszok kifejezetten az éttermeik miatt járnak át ide. Mi azonban most nem enni jöttünk, hanem megcsodálni a város ikonikus építményét a Gradic-hegy tetején álló Kriptaházat és a tetejére épült Szent Anton templomot. Maga az építészeti alkotás is különleges, ahogy a hegy tetejéről való rálátás a környékre.
Óriási lyuk a sziklában
Negyedik napon újra sziklát foghattunk. A 2547 méter magas Prisjonik csúcs felé vettük az irányt és egy igazán különleges, de kevésbé felkapott útvonalat jártunk végig. Talán azért is választják kevesebben mert nehezebb, technikásabb és természetesen csak drótkötélen, megfelelő felszereléssel és edzettséggel lehet végigmenni rajta. Az útvonal C/D nehézségű és az északi oldalról közelíti meg a hegyet. A ferráta végén pedig egy különleges ablakon keresztül jövünk felfelé. Itt lehet becsatlakozni a normál útba, ami felvisz a csúcsra. Ezt most kihagyta a csapat, ugyanis innen még közel másfél óra oda-vissza megtenni a távolságot és az időnk továbbra is sajnos inkább esőre állt.
Szurdok, napsütés, panoráma
Utolsó napunkon ránk mosolygott az időjárás. Végre kisütött a nap és egy olyan gyönyörű helyet fedezhettünk fel, ami számomra az egyik legszebb emlék erről az öt napról, amit itt töltöttünk. Gozd Martuljek falucskában parkoltuk le autónkat ahol eldönthettük, hogy a Jerm’n névre keresztelt nehezebb D/E ferrátát vagy a Hvadnik B/C útvonalat választjuk búcsúmászásnak. Közös megegyezés alapján a könnyebbet választotta a csapat, ami mindenkinek nagyon tetszett és hát azok a színek és a panoráma…
Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/
Olvastad már?
Megjelent a legújabb kiskönyvem!
Hasznos gondolatokkal és útmutatással egy minőségi élethez.
Kattints a képre és vidd el ingyen most!
