Olaszul az igazi
Azt hiszem Olaszul hangzik igazán a legjobban írásban és olvasásban is. Nem csoda, hiszen egy olaszországi tóról és a környező látványról lesz most szó. Lago di Como azaz a Comói-tó.
Az emlékekhez nem kell messzire visszarepülnöm az időben, lassan egy éve történt ez a kellemes utazás. Korábban már volt részem Olaszország kincseiből felfedezni egy részletet a Garda-tónál, ez a vidék mégis különböző. Azt mondhatnám olaszosabb.
Sokáig Ausztriát tartottam a hegyvidékek királyának, de most méltó kihívója akadt Olaszország személyében.
Olasz építészet
Ami igazán ámulatba ejtett a számtalan kis utca, ami behálózta a völgyeket. Az ember úgy érezte magát, mint valami furcsa labirintusban, amiből nem kijutni akart az ember, hanem még többet felfedezni. Minden rejtett ajtót, lépcsőt és ablakot. Szinte gyermeki izgalommal bámultunk ezekre az utcákra és az épületekre. Ha itt valaki bújócskát akar játszani, vagy kincskeresős feladványon gondolkodik, megtalálta a tökéletes helyet.
Ott vagyunk már?
Utunk kiindulópontja ha ferrátáról van szó, akkor Győr. Na nem azért mert én itt lakom, hanem mert olyan szerencsém van, hogy az ország legvagányabb túravezetője is itt lakik. A csapat tagjai az ország minden tájáról érkeznek, a jó hangulat és a fantasztikus élmény garantált.
Célunk tehát most már magyarul is, a Comói-tó Lombardia tartományban. Az ország harmadik legnagyobb, Európának pedig a legmélyebb tava. Az út rendkívül hosszú, majdnem 1000km, ezért az első napon az ismerkedésé és a szállás elfoglalásáé volt a főszerep. Mindeközben egészen véletlenül, szinte láthatatlanul előkerültek az otthonról hozott italok is.
A szállásunk Leccotól nem messze a Spiaggia kempingben volt, közvetlenül a part mentén. Érkezésünk után nem sokat igazgattuk az ünneplő ruhánkat a táskában, máris szaladtunk a partra, hogy bevizsgáljuk a tó vizét. Sajnos hiába kerestem képet, hogy megmutassam mennyire volt hideg a víz májusban. Csak annyit mondhatok… az volt. Ellenben a nap kellemesen melegen tartott minket, na meg persze a tüzes víz.
Indítsuk a napot mászással
Első sportosan izgalmas napunkon Lecco városát hódítottuk meg és a Pizzo d’Erna ferrátát. Könnyed bemelegítő mászóka, szuper rálátás a városra (2. és 3. kép) több helyen létrák segítik a haladást és függő hidak teszik gazdagabbá az élményt.
A beszállópontig egy rövid sétával jutunk el, a mászás kezdőknek is ajánlott.
A hétvége csúcspontja
Ha eddig álltunk, amit nem hiszek, akkor most üljünk le és kényelmes dőljünk hátra. Lazuljunk el. A kalandunk csúcspontja, a legek napja nálam az ezt követő napon érkezett el. Menaggio. Monte Grona.
Kezdve azzal, hogy áthajóztunk Varennából Menaggioba, ami önmagában impozáns látvány. Majd, ahogy haladtunk feljebb és feljebb úgy tárult elénk az ipszilon formájú Comói-tó az egyik irányban. A másik oldalról pedig a Luganói-tó mutatta meg bájait.
Sokunknak talán nehéz volt a gyerekkora, kemény a jelene és kilátástalan a jövője.
Mégis azt javaslom, ürítsük ki magunkból a negatív gondolatokat, kerüljük a média félelemkeltő mechanizmusát. Próbáljunk meg hálásak lenni azért, amink van. Éljünk tiszta szívvel és térjünk vissza a földanyánkhoz, ahányszor és amikor is csak tudunk.
Visszatérve Menaggioba belecsöppentünk egy veterán autós találkozóba. Időzíteni ugye tudni kell. Séta, fagyizás, amíg megérkezik a kompunk, hogy visszahajókázzunk Varennába.
Olasz drótkötél egyedisége
Következő napunk ismét Leccoba vezetett a Gruppo Medale ferrátához. Az előzőektől eltérően kicsit sportosabb, de valamivel rövidebb mászásban volt részünk. Itt elsőként mászva a saját tempóban tudtam haladni, ahol lehetett sziklát kerestem, csak legvégső estben használtam a kötelet. Ha már itt tartunk érdemes megemlíteni az olaszok ferrata stílusát, ha létezik is ilyen. Eddig az osztrák pályákhoz voltam szokva, ahol a ferrata sodronykötélből áll és kész. Olasz barátainknál egyszer találunk egy láncot szemekből, ami segíti a mászást, majd találunk egy sodronykötelet amin a karabinerünket akaszthatjuk be. Utóbbit még néhány esetben gumírozott anyaggal is bevonják. Tapasztalva a különbséget azt mondhatom, hogy ez a változat jobban testhezálló, hiszen a szemes láncból alkotott segítség kevésbé bántja az ember kezét, biztosabban lehet benne megkapaszkodni.
Utolsó sportos napunkon egy igazi különlegességet kaptunk. Hátrahagyva a ferráta szettünket könnyű túrafelszerelésben indultunk útnak a part mentén szállásunktól északra. Rongio kis községét elhagyva parkoltunk le, hogy bevágjuk magunkat a völgybe.
A Sentiero Del Fiume vonalát követtük és csodáltuk, hiszen a természet szépérzéke páratlan és egyedi. Minden egyes alkotása remekmű, amitől tátva marad az ember szája. Sokszor legszívesebben haza is vinném ha lehetne, bár nehezen férne el egy ilyen vízesés a negyedik emeleti panel lakásban.
Az út nem túl hosszú, alig tíz kilométer. Néhány helyen van csak láncos rész, de azért csak óvatosan. Visszafelé egy szentély mellett is elhaladunk, majd végül betérhetünk egy igazi olaszos hegyvidéki vendéglőbe, amilyet eddig csak a filmekben láttunk.
Végül pedig egy videós bejegyzés a kalandról:
Nos benne vagy egy bújócskában egy olasz kisvárosban?
Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/
Olvastad már?
Megjelent a legújabb kiskönyvem!
Hasznos gondolatokkal és útmutatással egy minőségi élethez.
Kattints a képre és vidd el ingyen most!