Bakonykör

Add át magad az áramlásnak

Mióta ráléptem a terepfutás ösvényére, edzéseim és kirándulásaim gyakran vezetnek a Bakonyba. Lelkes Instant kör rajongó barátom pedig folyamatosan tájékoztat a legfrissebb útvonalakról és lehetőségekről, ami mindig remek kihívást és szuper élményeket tartogat.

Minden alkalommal a Bakony egy újabb arcát mutatta meg nekünk és egyre magabiztosabban ismertük ki magunkat az erdőben. Ez különösen megnyugtató tud lenni, amikor tisztában vagy vele, hogy nem érhet meglepetés. Nem kell bíbelődni a technikával, át tudod adni magad a flownak, be tudod fogadni a természet által sugárzott energiákat.

Motiváló célok

Nem kell bemutatnom milyen nyomasztó időket élünk, ezt mindenki a saját bőrén is megtapasztalta már. Nagyon fontos azonban, hogy ebben a helyzetben is legyenek előttünk célok, melyek motiválnak, erőt adnak és reménnyel töltenek el.

Így jutottunk el közösen arra a pontra, hogy nekivágjunk egy egész napos kalandnak, a Bakonykörnek.

Krisztián barátomnak eddig a legnagyobb teljesítése a Vérkör volt, melynek tavalyi sikere azonnal elindította benne egy nagyobb kihívás gondolatát. Ezt a gondolatot pedig nagyon hamar elhozta hozzám is, amire rögtön igent mondtam és elkezdtük a tervezést.

Ismerd meg a Bakonyt

Az útvonalat jól ismertük, korábban bejártuk az Ördög kör és Gerence kör távjait, melyeknek összeolvadásával született meg egyébként a Bakonykör 115 km-es távja.

A frissítésben segítségünkre volt Krisztián családja, akik 68 km-nél Bakonybélben vártak minket tiszta ruhával és némi utánpótlással. Ezen kívül mindent saját erőből kellett megoldanunk, azonban számos ponton volt lehetőségünk vízvételre.

A reggel még egy kicsit hűvösen indult, az Ördög-árok mélyén a kezeim nem tudtak rendesen átmelegedni, azonban a Cuha-patak átkelése után Vinyén már egész kellemes időben volt részünk.

Itt tettünk is egy kis kitérőt a Kőpince-forráshoz, hogy feltöltsük a kulacsainkat. Húsz kilométernél jártunk, nekem még volt egy liter vizem, de legközelebb 43-nál tudtunk volna tölteni, így nem kockáztattunk. Ha már megálltunk kicsit, kértem gyorsan egy képet futótársamtól, hiszen találtam egy ideális helyet négy turistajelzéssel. Tudtam ugyanis, hogy a Salamon UTH játék aktuális feladata éppen egy ilyen fotó elkészítése. Sajnos én már nem vagyok játékban, de nem hagyhattam ki egy insta story erejéig.

Energetizálásunk után robogtunk is tovább utunk legmagasabban fekvő pontja felé, ami nem volt más mint a Kőris-hegy. Kiegyensúlyozottan és megfontoltan haladtunk, nem akartunk elsietni semmit. A kilométerek szépen gyűltek, ahogy a D-vitamin is a szervezetünkben. A csúcsra felérve igazán remek idő várt minket, a széldzsekire már nem volt szükség. Boldog voltam, hogy végre eljött az igazi tavasz és nem kell fázni többé futás közben.

Bakony szívében

Kőris-hegyről vágtattunk lefelé Bakonybél irányába, útközben pedig csak ámultunk a tengernyi medvehagymán. Késztetést éreztem, hogy mint egy játékos kutya a hátamra forduljak és meghemperegjek a zöld levelekben. Végül erre nem került sor, azonban azt már nem tudtam megállni, hogy egy két levelet ne kóstoljak meg.

Bakonybél után a Gerence-patak nyomvonalát követtük, ahol rengeteg túrázóval találkoztunk. Igazi ünnepnapnak éreztem a pillanatot egyfajta tavaszköszöntő örömünnepnek. Az eddigi szuper hangulatomat még egy szinttel fokozta, amikor már úgy érzed kibújnál a bőrödből és egy ősrobbanásként ölelnéd át a tájat és az embereket.

Következő fotónkat a Hubertlaki-tó közelében készítettük, ahol már túl voltunk az 50. kilométernél is. Mosolyunk még egyébként őszinte volt és fájdalmaktól mentesen érkeztünk meg erre a pontra. Nem sokkal ezután pedig ismerősökkel is összefutottunk és egy darabon együtt élveztük az erdőt.

Nagyszünet

Hatvannyolcadik kilométernél újra visszatértünk Bakonybélbe, ahol várt ránk a stáb tiszta ruhával és utánpótlással. Itt közel fél órát eltöltöttünk. Megebédeltünk, átöltöztünk és összeraktuk a frissítést a következő etaphoz.

Nehéz volt elindulni, de szükség volt a szünetre, hiszen reggel öt óra óta szilárd ételt nem igazán vittünk be a szervezetünkbe néhány müzli szeleten kívül. Itt már lényegesen lassabban haladtunk tovább, de egy pillanatig sem fordult meg a fejünkben, hogy feladjuk. Nem is hagytunk magunknak kiskaput, hiszen senki nem tudott volna értünk jönni.

Éjjel érkezem

A levegő estére rendesen visszahűlt, újra előkerült a széldzseki és egy plusz aláöltözet is. Ahogy leszállt az éj az őzek aktivitása is alábbhagyott, akárcsak a miénk. Napközben nem szégyenlősködtek, számtalanszor megmutatták egyébként magukat.

A célegyenesben én csak a vacsira tudtam gondolni, már a számban éreztem az ízét. Túlzásba nem vittem a frissítést az egész kör alatt, nem akartam túl sok súlyt cipelni magammal és éjjel már nem is kívántam a cukros dolgokat. A Zörög-tető megmászása sem tört meg minket az utolsó kilométerekben, túrabotjaink jó társnak bizonyultak, igazi támasznak a nehéz pillanatokban.

A teljesítés során nem csak egyénileg de párosként is szuperül működtünk együtt és 19 órán belül sikerült célba érnünk. Az útvonal igazán változatos és gyönyörű, nincsenek vállalhatatlan emelkedők. A jelzések jól festettek és könnyen észrevehetőek. Aki életében először szeretné átlépni a 100 kmes határt, annak egyetlen dolgot mondhatok. Bakonykör.

Ha tetszett a cikk kérlek látogass el a facebook oldalamra és nyomj egy lájkot. Így nem maradsz le a legújabb kalandokról. https://www.facebook.com/belifesome/